2010. feb 01.

Önzetlenség

írta: SusiDi
Önzetlenség

onzetlenseg.jpg
Önzetlenség? - Ez az a dolog, ami nem létezik!

                  Ha alaposabban utána járunk, rá kell jönnünk, hogy önzetlen cselekedet, viselkedés, sőt még gondolat sem létezik! A legtöbb, amit kihozhatunk magunkból, hogy „fer üzleteket” kötünk.

Azaz, úgy cselekszünk, viselkedünk, gondolkodunk, hogy az a másiknak is a lehető legjobb legyen!

                 Miért állítom mindezt?

Mert az egész életem erről szólt! Az önzetlenségről, a szeretetről, az „érted mindent megteszek”-ről. Így nevelkedtem, e szerint éltem. Elhittem, hogy önzetlenül megtesznek értem mindent, s hogy én is önzetlenül teszem a dolgom másokért! De idővel rá kellett jönnöm, hogy ez az egész csak önmagunk áltatása! Senki sem önzetlen! Egyszerűen lehetetlen, hogy az legyen!

                 Természetesen először csak azt fedeztem fel, hogy a „mások”, akik oly kedvesen, szeretettel próbáltak tenni értem, hangoztatva önzetlenségüket, közel sem voltak feltétel nélküliek, azaz önzetlenek! S bár hitték is, hogy mindent csak értem, a „másikért” tesznek, mégiscsak hálát, köszönetet, elismerést, sőt, viszonzást vártak!

                   Szóval felfedeztem mások szemében a szálkát! J

                 Aztán történt egyszer, hogy szokásos kifakadásaim egyikénél, miszerint „senki nem csinál semmit, mindig csak nekem kell gondoskodnom a család jólétéről” (azaz nem mosogattak el, s rám várt a rendetlen konyha), az én drága kisfiam az orromra koppintott ama mondatával, hogy „Ugyan kinek kell a rend, ha nem neked? Nekünk jó az úgy is, ahogy van.”. Mintha fejbe kólintottak volna…. Hirtelen ott volt az a nagy, csúf gerenda a szemem előtt, s el kellett ismerjem: igaz, igaz, igaz. Mert hát kiért is mosok, főzök, takarítok én, ha nem a saját igényem kielégítéséért?! Persze, mindez jó a családomnak is, sőt, olyan is előfordult, hogy ők kérték, főzzek ezt, vagy azt.

- De miért tettem meg mégis? Csak azért, mert szeretem őket?

- Nem.

Azért főztem meg a kedvencüket, vagy amit kértek, mert örömmel töltött el a tudat, hogy a kedvükre tehettem! Tehát… „Fer üzletet” kötöttem. Ők örültek a finom ételnek, én pedig annak, hogy örömet okoztam. Tehát? Nem mondhatom, hogy csakis értük, önzetlenül cselekedtem!

                  De felhozhatnék olyan példát is, amikor valaki pl. beteget ápol, holott ez számára egyáltalában nem okoz örömet, s ez által abszolút önzetlennek tűnik. Ugyanakkor, ha egy ilyen példának jól a mélyére nézünk, felfedezhetjük, hogy bár lehet, hogy maga a cselekedet nem jó a számára, s ezáltal valóban önzetlennek mondható a tette, valahol mégis ott az önös szándék, - ami valószínűleg csak a tudattalanjában van jelen, - hogy ezáltal jónak érzi magát az illető.

                    Persze ezt nagyon nehéz elismerni. Nehéz elfogadni, hogy bizony egyáltalában nem vagyunk önzetlenek. Hiszen sokan szeretünk ebben a pózban tetszelegni, s ennek érdekében remekül értünk önmagunk átveréséhez. Csak, mert belénk nevelték, hogy így a helyes! És akkor már ne is változtassunk rajta???

                    Egyre gyakrabban hallani azt a tanítást, hogy „aki önmagát nem szereti, az mást sem tud szeretni”. De nem értjük! Ellenezzük, mert azt hisszük ez az önzőséget jelenti. S ez ellenkezik jólneveltségünkkel! Holott, erről szól az egész életünk, csak észre kéne venni!  És szeretni kéne szívből, feltételek nélkül! Mindent, és mindenkit úgy, ahogy van!

Erről a témáról írok még a könyvemben is: https://sorsforditostrategiak.hu/konyv

 

Szólj hozzá