2009. aug 05.

Varázsigék

írta: SusiDi
Varázsigék

abrakadabra.jpgAz igézetekről már sok mindent elmondtam, hát itt az ideje, hogy a varázsigéket is tisztába rakjuk.

Manapság úgy tapasztalom, hogy a Harry Potter könyvek és filmek okozzák a legtöbb zűrzavart e téren, a rajongók fejében. (Félreértés ne essék én magam is zseniálisnak tartom ezeket a mesekönyveket, s az összes filmet is megnéztem.)

 A probléma csak az, hogy most, 2009-ben is nagyon sokan elhiszik, amit egy filmben látnak. Ezt onnan tudom, hogy rengetegen nyaggatnak többek között azzal, hogy áruljam el a varázsigét és a „pálca mozdulatot”, valaminek az előidézéséhez.

Tisztázzuk tehát: OLYAN VARÁZSIGE, AMELY BÁRKI SZÁMÁRA MŰKÖDŐKÉPES, NEM LÉTEZIK! Harry Potter és a köré szőtt történet fikció és nem a valóság!

 Persze, aki figyel még az ilyen jellegű művekből is tanulhat valamit. (Harry Potter történetéből (csak a könyvekből) leginkább azt, hogy milyen sokat kell tanulni ahhoz, hogy varázslóvá/boszorkánnyá érjen valaki.)

Viszont egy másik (általam szintén kedvelt) filmben, azaz sorozatban, - a Bűbájos boszorkákban, amely szintúgy csak egy szórakoztató „mese”,- egészen konkrétan azt is bemutatják, hogy mi a helyzet a varázsigékkel:

p-charmed-rose-mcgowan.jpgPaige az egyik részben az "Abrakadabra!" felkiáltással javítja meg a démonpusztította bejárati ajtót, majd a kérdésre, hogy tényleg így javította-e meg, azt feleli: "Ugyan dehogy, írtam rá varázslatot, csak mindig is ki akartam ezt próbálni".
 Ebből is remekül látható, hogy a varázsige formai gesztus csupán, a komoly koncentrációt igénylő mágikus gyakorlatban. Azaz, ne vessük el teljesen a sulykot azzal, hogy azt állítjuk, varázsigék nincsenek. Ez ugyanis már nem lenne igaz, mert „személyes varázsigék” igenis vannak. Ezek olyan szavak, melyeket a kimondója mintegy „horgonyként” használ, hasonlóan pl. az agykontroll „3 ujj” technikájához.

A varázsigéket elsősorban ahhoz használjuk, hogy kimondásával (hangosan vagy önmagunkban) egy bizonyos lelki/tudati állapotba hozzuk magunkat. Ezért egy gyakorló boszorkány, vagy mágus gyakorta használ varázsigét, hogy a „munkáját” leegyszerűsítse. Ahhoz viszont, hogy ez a varázsige működjön is, előtte igencsak sokat kell „gyakorolni” vele.

 

Szólj hozzá

varázsige abrakadabra