2009. okt 10.

Bosziképző 2.

írta: SusiDi
Bosziképző 2.

boszi_onbizalommal.jpgHa az első leckét sikerült magadévá tenni annyira, hogy most már képes vagy elfogadni, hogy háromlényegű lény vagy, akkor a következő (s egyben legfontosabb) lépés, az önmagadban való hittel való foglalkozás. Aki ugyanis nem tud bízni önmagában, az nem lesz képes hinni önnön teremtő erejében sem, s így mágikus gyakorlatba kár is belefognia.

Néhányan úgy gondolják, bíznak önmagunkban, de ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, kiderül, hogy valójában eddig megszerzett tudásukban, azaz mások elméleteiben és hiedelmeiben bíznak – egy könyvben, egy tanítóban vagy egy „mesterben”.  

Amíg nem hiszünk kellőképpen önmagunkban, hajlamosak vagyunk arra építeni, hogy a tudósok, a „szakértők”, a pszichológusok, a jósok, a guruk és társaink, majd tanácsokkal látnak el bennünket, és jóváhagyják nézeteinket. Mindenütt „keressük önmagunkat”, csak épp saját magunkban nem. Elvetjük saját belső bölcsességünket, és aztán valahol máshol keressük a válaszokat. Ez viszont nem a boszorkányok útja!

A szakértő útmutatás kétségkívül értékes dolog lehet, különösen, ha valóban bölcs formában nyilvánul meg, s olyan kulcsot ad a kezünkbe, amellyel kinyithatjuk saját tudásunk tárházát. A valódi tanító/mester nem a saját tudását próbálja meg ránk kényszeríteni, hanem megtanít jobban megbízni legmélyebb intuíciónkban és bölcsességünkben, mint döntéseink végső forrásában és döntőbírájában.

Aki boszorkány akar lenni, annak meg kell tanulnia bízni a bensőjében lakozó „okosabb énben”, és meg kell, nyíljon arra a lehetőségre, hogy „sokkal többet tudunk annál, mint azt gondoljuk”. Ha így teszel, felismered, hogy az Univerzum bölcsessége és törvényei ott munkálkodnak minden területen, nemcsak benned, hanem embertársaidban és minden létező dologban is.

Ha azt állítod, „tökéletesen bízom önmagamban”, azzal szinte mindig tudatos énedre utalsz – az elmédre vagy az egódra. Ez a fajta önbizalom viszont nem vezet messzire, mivel az egó csak korlátozott mennyiségű és minőségű adatokhoz férhet hozzá. Ha viszont fontolóra veszed a lehetőséget, hogy a végtelen bölcsesség, türelem és együttérzés rejtélyes ereje munkálkodik benned, hogy ez az erő nyilvánul meg általad és embertársaid által, megnyitod magad előtt az élet újfajta megtapasztalásához vezető utat. Ha megvalósítod a bizalom e szintjét, örökre megváltozik az életed.

Ha bízunk önmagunkban, az azt jelenti, hogy félresöpörjük az útból a hiedelmeinket, és megbízunk az intuíciónkban. Megérzéseink olyan üzeneteket közvetítenek nekünk, amelyek segítségével képesek leszünk gyorsabb és átfogóbb döntéseket hozni, mintha pusztán elménkre hagyatkoznánk. Minél jobban hiszünk önmagunkban, annál inkább érezni fogjuk, hogy életünk minden aspektusában a bölcsesség és a szeretet nyilvánul meg, s immáron képesek vagyunk életünk irányítását a saját kezünkbe venni.

Az önbizalom tehát alapvető szükséglet ahhoz, hogy boszorkány lehess. Ezért ez a legnagyobb és sokak számára a legnehezebb lecke: HIGGY ÖNMAGADBAN!

 

Szólj hozzá

bosziképző